Tartalom:
A szóbeli témaköreinek bemutatása, mintafeladatok kidolgozása (életművek, portrék, színház- és drámatörténet, az irodalom háttérterületei) került ebbe a gyűjteménybe, mely ismerteti a szóbeli vizsga menetét, követelményeit és a vizsgateljesítmény értékelésének a szempontjait is.
Ajánló:
"A szóbeli vizsga sok diák számára ijesztő - igaz, kevesebb pontot lehet a szóbelin szerezni, mint az írásbelin, de az is igaz, hogy ott "élőben", közvetlenül kell szerepeolni, megnyilatkozni. Különösen rémisztő emiatt sokak szemében az emelt szintű szóbeli vizsga, ahol egy "külső", ismeretlen tanárokból álló vizsgabizottság előtt kell mindezt megtenni. A szóbeli gyűjteménnyel részben ezt a félelemet szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten eloszlatni azzal, hogy részletesen bemutatjukk mind a közép-, mind az emelt szintű vizsga eseményeit, valamint hogy milyen követlemények, elvárások alapján, és hogyan, milyen formában, szempontok szerint fogják értékelni a vizsgateljesítményt a két szinten. Másrészt az eredményes szaktárgyi felkészüléshez kínálunk segítséget, támpontokat közép- és emelt szinthez egyáránt, a legfontosabb nyelvi és irodalmi témakörök, tételek és témák rövid ismertetővel."
Kiadó: FISZ Érettségi, Felvételi és Nyelvvizsga Szakkiadványok Szerkeszősége
Kinek szól: Magyarból érettségizőknek, közép és emelt szintre is
Oldalszám: 210
Méret: A4
Kötés: ragasztókötés
Nyomda: Kapitális
ISBN szám: 978-963-9691-05-6
Ár: 1680 Ft
Kedvezményes ár: 1260 Ft (25% kedvezmény)